A TÁMASZ Közalapítvány pályázatot hirdet tanulmányi ösztöndíj elnyerésére

 A pályázat célja, hogy ösztöndíjjal támogassa a gyermekvédelmi gondoskodás keretében nevelésben részesült fiatal felnőttek első diploma megszerzéséért folytatott felsőfokú tanulmányait. Az ösztöndíj a tanulmányok megkezdésének II. félévétől a tanulmányok befejezéséig szól, tanéves összege személyenként és havonta: 15 – 30.000 forint (a tanulmányi átlageredmény függvényében). Az ösztöndíj adómentes és nem képezi a társadalombiztosítási járulék alapját.

Az ösztöndíjra pályázhat,

  •  aki magyar állampolgár,
  • aki a pályázat benyújtását megelőzően gyámhivatali határozat alapján a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben szabályozott nevelésben részesült,
  • akinek az átmeneti vagy tartós nevelése nagykorúvá válásával szűnt meg és a pályázat benyújtásának évében még nem tölti be a 25. életévét,
  • aki valamely Magyarországon nyilvántartásba vett felsőoktatási intézmény nappali tagozatán az első diploma megszerzéséért folytat tanulmányokat
  • az előző teljesített félévben elért súlyozott tanulmányi átlageredménye meghaladja a 3,5-t.

Az ösztöndíjpályázat benyújtásához szükséges dokumentumok

  • hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap (jelen pályázat melléklete),
  • a pályázó önéletrajza,
  • igazolás a gyermekvédelmi gondoskodásról (melyből kiderül az átmeneti vagy tartós nevelésbe vétel kezdő és befejező időpontja, valamint, hogy a pályázó jelenleg utógondozásban vagy utógondozói ellátásban részesül-e),
  • az oktatási intézmény igazolása a tanulói jogviszonyról (melyből kiderül a tagozat, a kar, a szak, az évfolyam, a hallgatói jogviszony aktív vagy passzív volta, a kezdő és a várható befejezési időpontja),
  • az előző teljesített félév súlyozott tanulmányi eredményét hivatalosan igazoló dokumentum, (index másolat)
  • további nyilatkozatok (jelen pályázat mellékelte).

A pályázat beadásával, kihirdetésével kapcsolatos tudnivalók

 A pályázatot magyar nyelven egy példányban, az erre a célra készült pályázati adatlap hiánytalan kitöltésével, a szükséges mellékletekkel kell benyújtani a megszabott határidőre. A pályázati anyag letölthető az alapítvány honlapjáról: www.tamaszalapitvany.com. A pályázat csak a pályázati adatlappal és a szükséges mellékletekkel érvényes. A formailag nem megfelelő és hiányos pályázatok érdemi elbírálás nélkül a pályázati eljárásból kizárásra kerülnek. Lehetősége van a pályázónak a hiányzó dokumentumok pótlására a benyújtási határidőt követően is. Abban az esetben, ha az Alapítvány észleli a hiányt, a benyújtási határidőt követően írásbeli hiánypótlási felhívást tehet határidő tűzésével. A felhívási határidő eredménytelen eltelte esetén a pályázat érvénytelennek minősül, azaz érdemi elbírálás nélkül kizárásra kerül a pályázati eljárásból.

A pályázatokat elektronikus úton,  az info@tamaszalapitvany.com címen fogadjuk.

A pályázatok elbírálásáról a TÁMASZ Közalapítvány Kuratóriuma dönt, erről a pályázókat – a döntést követő 15 napon belül – postai úton értesíti.  A pályázatok elbírálása során figyelembe vehető szempontok: személyi, vagyoni körülmények, halmozottan hátrányos helyzet, tanulmányi eredmények, gyermekvédelmi gondoskodásban eltöltött idő. A pályázati feltételeknek nem megfelelő, vagy elutasított pályázatokat külön kérésre az Alapítvány a megadott címre elpostázza, a továbbiakban ezeket a pályázatokat az Alapítvány nem őrzi meg. Az erre irányuló kérelmet telefonon, elektronikus úton, a kuratóriumi döntést követő 15 napon belül lehet előterjeszteni.

A pályázati döntéssel kapcsolatban jogorvoslatnak nincs helye.

A nyertes pályázókkal a Kuratórium támogatási szerződést köt. Amennyiben a támogatási szerződés a pályázati döntésről szóló értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül – a nyertes pályázónak felróható okból – nem jön létre, a döntés hatályát veszti. A pályázatról további információval: hétköznap 10 órától 16 óráig a 20/3296283-as telefonszámon, és a info@tamaszalapitvany.com email címen szolgálunk.

Kérjük, hogy a pályázati adatokban bekövetkezett esetleges változásokat a gyors és pontos ügyintézés érdekében szíveskedjék az Alapítványnak mihamarabb írásban jelezni.

Budapest, 2020. január 2.

TÁMASZ Közalapítvány Kuratóriuma

A TÁMASZ Közalapítvány pályázatot hirdet államilag elismert nyelvvizsga megszerzésének támogatására

A pályázat célja, hogy támogassa a gyermekvédelmi gondoskodás keretében nevelésben részesült fiatal felnőttek első diploma megszerzéséhez kapcsolódóan valamely idegen nyelvből államilag elismert nyelvvizsga megszerzését. A pályázaton elnyerhető támogatás vissza nem térítendő támogatás, amely adómentes és nem képezi a társadalombiztosítási járulék alapját. A pályázó által elnyert támogatás összegéről a Kuratórium dönt, melynek kifizetése két részletben történik. Az első részlet – az elnyert támogatás fele – az elbírálást követően kerül kifizetésre, amennyiben a pályázó a tanfolyam díjának befizetését igazoló dokumentum másolatát megküldi az Alapítvány részére. Az Alapítvány ennek alapján készíti el és postázza a támogatási szerződést. Ha a támogatott a szerződést aláírva visszaküldi, a támogatási összeget a szerződés kézhezvételét követően 20 munkanapon belül teljesíti. A második részlet a sikeres nyelvvizsga megszerzéséről kiállított végbizonyítvány másolatának az alapítvány részére történő megküldését követően kerül kifizetésre.A támogatási összeg második részletének kifizetésére az alapítvány az első részlet kifizetését követő egy éven belül vállal kötelezettséget.

Az ösztöndíjra pályázhat,

  •  aki magyar állampolgár,
  • aki a pályázat benyújtását megelőzően gyámhivatali határozat alapján a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben szabályozott nevelésben részesült,
  • akinek az átmeneti vagy tartós nevelése nagykorúvá válásával szűnt meg és a pályázat benyújtásának évében még nem tölti be a 25. életévét,
  • aki valamely Magyarországon nyilvántartásba vett felsőoktatási intézmény nappali tagozatán az első diploma megszerzéséért folytat tanulmányokat, vagy a felsőoktatási intézmény utolsó évfolyamát a pályázat benyújtását megelőző két éven belül eredményesen befejezte

Az ösztöndíjpályázat benyújtásához szükséges dokumentumok

  • hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap (jelen pályázat melléklete),
  • a pályázó önéletrajza,
  • igazolás a gyermekvédelmi gondoskodásról (melyből kiderül az átmeneti vagy tartós nevelésbe vétel kezdő és befejező időpontja, valamint, hogy a pályázó jelenleg utógondozásban vagy utógondozói ellátásban részesül-e),
  • az oktatási intézmény igazolása a tanulói jogviszonyról (melyből kiderül a tagozat, a kar, a szak, az évfolyam, a hallgatói jogviszony aktív vagy passzív volta, a kezdő és a várható befejezési időpontja), illetve arról szóló igazolás, hogy a fiatal sikeres nyelvvizsga esetén megkaphatja diplomáját.
  • további nyilatkozatok (jelen pályázat mellékelte).

A pályázat beadásával, kihirdetésével kapcsolatos tudnivalók

 

A pályázatot magyar nyelven egy példányban, az erre a célra készült pályázati adatlap hiánytalan kitöltésével, a szükséges mellékletekkel kell benyújtani. A pályázati anyag letölthető az alapítvány honlapjáról: www.tamaszalapitvany.com. A pályázat csak a pályázati adatlappal és a szükséges mellékletekkel érvényes. A formailag nem megfelelő és hiányos pályázatok érdemi elbírálás nélkül a pályázati eljárásból kizárásra kerülnek. Lehetősége van a pályázónak a hiányzó dokumentumok pótlására a benyújtást követően is. Abban az esetben, ha az Alapítvány észleli a hiányt, írásbeli hiánypótlási felhívást tehet határidő tűzésével. A felhívási határidő eredménytelen eltelte esetén a pályázat érvénytelennek minősül, azaz érdemi elbírálás nélkül kizárásra kerül a pályázati eljárásból.

A pályázat beküldési határideje: folyamatos

 A pályázatok elbírálásáról a TÁMASZ Közalapítvány Kuratóriuma (a beérkezett pályázatokat háromhavonta összesíti) a döntést követő 15 napon belül értesíti. A pályázati feltételeknek nem megfelelő, vagy elutasított pályázatokat külön kérésre az Alapítvány a megadott címre elpostázza, a továbbiakban ezeket a pályázatokat az Alapítvány nem őrzi meg. Az erre irányuló kérelmet telefonon, elektronikus úton vagy postán a kuratóriumi döntést követő 15 napon belül lehet előterjeszteni.

A pályázati döntéssel kapcsolatban jogorvoslatnak nincs helye.

A nyertes pályázókkal a Kuratórium támogatási szerződést köt. Amennyiben a támogatási szerződés a pályázati döntésről szóló értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül – a nyertes pályázónak felróható okból – nem jön létre, a döntés hatályát veszti.

A pályázatról további információval: hétköznap 8 órától 20 óráig a 20/3296283-as telefonszámon, és a info@tamaszalapitvany.com email címen szolgálunk. Kérjük, hogy a pályázati adatokban bekövetkezett esetleges változásokat a gyors és pontos ügyintézés érdekében szíveskedjék az Alapítványnak mihamarabb írásban jelezni.

Budapest, 2020. január 2.

TÁMASZ Közalapítvány Kuratóriuma